Hírek
Növényi hulladékot égetett a kertjében egy ember Magyarlakon, a Kossuth Lajos utcában szerdán délelőtt; letért az úttestről, majd az árokba csapódva állt meg egy autó Kemenesmihályfán, a Szabadság utcában csütörtökön este.
Magyar Közlöny 2022. évi 47. számában megjelent a 94/2022. (III.10.) kormányrendelet értelmében az üzemanyagok egy része hatósági áras, más része nem hatósági áras lesz. Ez érinti a tűzoltógépjárműveket is.
Egy hét gyűjtés után, március 8-án állt össze a segélyszállítmány és március 9-én késő este ért haza Somogyba az a két kisbusz, amely Erdélyi és Somogyi összefogás révén vitt segítséget az Ukrajnai Dercenbe.
Sajnos valószínűsíteni lehet, hogy az ukrajnai háború elhúzódik, a humanitárius katasztrófa egyre mélyül, és sokkal szerteágazóbb segítségre lesz szükség az adományok biztosításánál. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei, Budapesti, Komárom-Esztergom-Megyei, Vas Megyei Tűzoltó Szövetség ilyen komplex, több szervezetet és országot érintő segítségnyújtás előkészítésében (is) részt vettek. Kelemen Zsolt, a Budapesti Tűzoltó Szövetség elnöke, az MTSZ alelnöke beszámolóját tesszük közzé.
Múlt héten a kenyeri, vaskeresztesi és felsőcsatári önkéntes tűzoltók beavatkozásáról kaptunk hírt.
Tűzoltó szervezeteink minden helyzetben a bajbajutottak segítségére sietnek; így van ez most is. A magyar-ukrán határon kialakult helyzetre tekintettel a Magyar Tűzoltó Szövetség is tervezi a segítségnyújtást.
2022. február 22-én lezajlott a versenysorozat idei megbeszélése – az összejövetelen 15 csapat vezetői vettek részt, és egyeztették a dátumokat és helyszíneket. A házigazda a Bicske ÖTP volt.
Hazánkban jelenleg 64 létesítményi tűzoltóság teljesít szolgálatot. A védett nagy létesítmények tűzvédelmi helyzetének stabilitására és a megelőző munka hatékonyságára utal, hogy a vonulásaik száma az elmúlt években enyhén csökkenő tendenciát mutat.