Hírek
Másfél évszázados jubileumot ünnepeltek a kőszegi tűzoltók
2018-05-09 12:55:31
Kétnapos program volt a kőszegi tűzoltó-jubileum. Együtt emlékeztek az elődökre és ünnepelték a jelen aktív munkáját.
– Ott a kapitányok! – egy ovis kisfiú örült meg az egyenruháknak és egyenruhásoknak péntek este, amikor koszorúzáshoz vonultak a Kőszegi Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjai a Szent Flórián-szoborhoz. A kisfiú mellett egy kislány bánta, hogy az apukája az első sorban áll, nem láthatta – de büszkén kihúzta magát – , amikor az egész csapat elmasírozott a szobor mellett. Sorban a legifjabbak, a lányok és asszonyok, majd a férfiak, merthogy nagyon változatos és népes az idén 150 éves egyesület tagsága. Fennállásuk kerek évfordulójának méltó ünneplését kezdték pénteken: Szent Flórián-misét mutattak be a Szent Imre-templomban, majd a 208 éves szobornál hajtottak fejet a tűzoltók. Szombat délelőtt a Jézus Szíve-templom előtti téren gyülekeztek, fúvószene köszöntötte őket.
Ünnepi közgyűlés a jubileumon
Áldást kapott a csapatzászló és az egységek, megújította esküjét az állomány, majd a történelmi egyházak képviselői áldották meg a tűzoltócsapatot és a csapatzászlót. Díszmenet indult a Jurisics-várba, ott ünnepi közgyűlés kezdődött, amelyre a pinkafői, őrszigeti, hartbergi, felsőőri, rohonci egyesületek képviselői is meghívást kaptak. – Büszke lehet mindenki, aki részese volt a kőszegi tűzoltóságok 150 évének, legyen önkéntes, létesítményi vagy hivatásos tűzoltó. Nehéz, küzdelmes, de annál szebb múltra tekinthetünk vissza. A kőszegi tűzoltók az esküjükben foglaltaknak megfelelően hivatástudatból, alázattal, önként teszik a dolgukat – hangsúlyozta Stipkovits István, az egyesület elnöke ünnepi köszöntőjében.
Harangozó Bertalan kormánymegbízott először a múltat idézte: az 1868-ban, az országban elsők között megszerveződött kőszegi tűzoltóság évtizedeinek történelmi hátterét felvillantva. Egy 1946-ban megjelent belügyminiszteri rendelet minden egyesületet, köztük a tűzoltó- egyesületeket is feloszlatta.
A szónok kiemelte: a kőszegi tűzoltókban volt annyi bátorság, hogy egy évvel később Szent Flórián-napon felvonultak. Méltatta a ma tűzoltóit is: a kőszegi egyesület a város anyagi, szellemi, erkölcsi örökségének része. Hivatásuk példamutató szolgálat, amely elhivatottságot és helytállást követel.
Ágh Péter országgyűlési képviselő arról beszélt: tiszteletre méltó a tűzoltók hősiessége, az, hogy nemcsak szűkebb környezetükért, hanem mindig, mindenkiért kiállnak. Köszönetet mondott kivételes és önzetlen munkájukért. – Az Önök munkája számunkra is feladatot ad. Arra hív, hogy megteremtsük a szükséges hátteret a sikeres működéshez. Ennek jegyében készültünk az önkormányzat vezetésével a mostani évfordulóra. A Belügyminisztérium támogatásával biztosítani lehetett a szükséges forrást az új kőszegi tűzoltóbázis létrehozásához. Két ütemben, több mint 183 millió forint kormányzati támogatás érkezett erre a célra – mondta.
Számos elismerést adtak át az ünnepi közgyűlésen, ezek közül kettő: a Magyar Köztársaság elnöke a magyar érdemrend lovagkeresztje katonai tagozatát adományozta Seper András tűzoltó ezredesnek, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének, a kőszegi tűzoltó egyesület parancsnokának. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter a tűzoltónap alkalmából miniszteri jutalomban részesítette Horváth István önkéntes főállású tűzoltót, aki az ünnepség ideje alatt vette át elismerését a pilisszentiváni központi ünnepségen.
Flórián katonái címmel könyv született az ünnepre: szerzője és szerkesztője, Tóthárpád Ferenc és Trifusz Péter beszéltek élményeikről, osztották meg gondolataikat a kötet kapcsán
Forrás: Vaol.hu